Avar Éva keramikus vagyok.
Több mint 20 éve "agyagozok". Az agyaggal való ismerkedés első lépéseit és az első fogásokat még középiskolásként id. Csiszár József tatai fazekastól tanultam. Ma is hálásan gondolok vissza a kedves fazekasmesterre, aki akkor a velünk élő történelem volt a szememben. Egy régi világ olyan nagyszerű tagja, akitől mindig is öröm volt tanulni és a régi, számunkra már megélhetetlen történeteit hallgatni.
Tudom, hogy nagy szerencsém volt. Türelemre, kitartásra, a munka szeretetére tanított. Minden évben sokan kezdtek nála, nagy volt a tülekedés, mindenki korongozni akart, aztán a lelkesedés hanyatlani kezdett, a csapat mindig erősen megfogyatkozott. Ez a tevékenység ugyanis nem kecsegtet azonnali, látványos sikerekkel. Nem sok embernek volt türelme tehetségétől és kitartásától függően kivárni a fél, egy, vagy akár több évet is, mire az első "normális" darabot megalkotta a lábhajtós, néha nem a legjoban csapágyazott korongon -mint ahogy azt a régi inasok is tették. De épp ez volt a szép benne. Sok reménykedés, lelkesedés, sírás, keserűség és bosszúság. Ezek adták meg végül az elkészült darabok értékét.
Most elérkezettnek látom az időt, hogy az ott és azóta tanultakból én is megpróbáljak átadni valamit a mai fiataloknak.
A világ megváltozott, a fazekasok és keramikusok életét motoros korong könnyíti, de a munka attól még nehéz! A tanulás rögös útja itt nem váltható ki különböző eszközök használatával. Ezek segítenek minket, de a tudást nem pótolják.
Szeretném népszerűsíteni ezt a szakmát, szeretném az emberekkel, gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt megismertetni.
